Translate

2012. január 29., vasárnap

Élesztő felfuttatása, kelt tészta, mit is jelent??

Alapvető konyhai műveletnek mondható, de aki még sosem alkalmazta, annak nehézséget okozhat. Idő kellett mire rájöttem, az evidenciák csak akkor működnek, ha ismeri az ember :-).
Szívemnek egyik nagyon kedves fiatal PKU-s kislány anyukája, közel 15 évvel ezelőtt -ez talán azért fontos, mert még én is nagyon zsenge voltam, és azt hittem ami nekem egyértelmű, az másnak is-, előállt egy problémával. Hiába süti meg a receptem alapján a PKU-s kenyeret, neki nem sikerül. Látta a sütőstúdión, melyen szép, magas, és szellős a kenyér, ellenben neki otthon lapos, tömör, szalonnás állagú a kenyere (a szalonnás állag azt jelenti, amikor a kenyér talpánál sokkal tömörebb a tészta, látszik nincs rendesen megkelve). Az első reakció, mint szinte mindig :-( , biztos rossz a recept. Ezt könnyen megbeszéltük, ha a bemutatón működött, és nem varázspálcával készítettem, akkor talán nem ez lehet a gond.

Megfogalmazódott aztán benne, vajon akkor ő, mit ronthat el. Többször végigbeszéltük a folyamat fázisait, például a kelesztés közben ne legyen huzat, meleg legyen, a sót ne az élesztőre szórjuk, hagyjunk időt a kelesztésre, tegyünk hozzá cukrot, vagy mézet, de nem jöttünk rá. Majd nem volt más ötletem kértem, mondja el lépésről lépésre, pontosan hogy készíti el, de úgy hogy mit, hol vásárol, milyen edényben készíti, stb. és próbáltam csendben végig hallgatni, úgymond "ne adjam a szavakat a szájába", hanem minden egyes fázist ő mondjon el.

A történet akkor kezdett érdekessé válni, és itt értettem meg, hogy aki kicsit gyakorlatlan a normál sütés főzés terén, annak az alapfogalmakat is szükséges elmondani, megtanítani, annak érdekében, a diétással is megbirkózhasson.

Tehát ott tartottunk, az élesztőt elmorzsolom, rászórom a cukrot, ráöntöm a langyos diétás tejet, és felteszem a gázra és felfuttatom. Elállt a szavam. Majd folytatta, ha leveszem a tűzről, ráöntöm a kenyérporra..........
Ekkor jött a megvilágosodás, és utána természetesen ízlelgetve a magyar kifejezéseket, rá kellett jönnünk, neki a felforralom, vagy felfuttatom, egy és ugyanazt jelentette. Élesztőgombák szegények kihaltak, és értelemszerűen a kenyér sem kelt meg, ehetetlenné vált.

Tehát ezt elkerülve, aki esetleg nem ismeri a kifejezést "futtassuk fel az élesztőnket", és készítsünk kelt tésztákat!!!

Élesztő felfuttatása:
Ahhoz, hogy a kelt sütemények, pogácsák, kenyerek elkészülhessenek élesztőre van szükségünk, mely lehet szárított vagy friss élesztő is. Az élesztőnek magas a fehérjetartalma, így számított mennyiségben, kalkulálva használjuk. A friss élesztő a phe tartalma 550 mg /100 g, a szárítotté 1800 phe/100 g, ugyanarról az alapanyagról beszélünk, annyi a különbség, hogy a friss élesztő sokkal több vizet tartalmaz mint a szárított.
Átlagosan fél kilo kenyérporhoz a szárítottból 10-12 grammom, frissből 40 grammot használunk.
A kelesztés azért szükséges, mert az élesztőben található élesztőgombák a hozzáadott cukor hatására elkezdenek szaporodni, gázt termelni, mely a tésztát szellőssé, levegőssé teszi, nem lesz tömör, nehéz állagú.

Saccharomyces Cerevisiae, a legismertebb élesztőfajta

Az élesztő felfuttatása csupán annyit jelet, egy bögrébe, vagy müzlis tálba először az elmorzsolt friss élesztőt, vagy a szárítottat tesszük, majd rászórunk egy kevés cukrot (ez lehet kristálycukor, porcukor, de akár méz is), és langyos folyadékot öntünk rá, kb. 1 dl-t. Ez normál esetben tej, így a diétában lp drinket, vagy Loprofin tejet is használhatunk, de a langyos víz is ugyanolyan jó minőséget eredményez. Fontos, hogy ne forró legyen, mert attól szegény élesztőgombák kipusztulnak. Ha hideget öntünk hozzá nincs gond, csak sokkal lassabb a folyamat. Helyezzük meleg helyre, de nehogy feltegyük főni!! Csupán annyit jelent pl. a konyhában a bekapcsolt sütő/tűzhely közelébe tegyük, vagy a fűtőtestre. 15-20 perc múlva kétszeres magasságúra emelkedik, és ekkor már használhatjuk is!
Felfuttatott élesztő

Amikor a kelesztés folyamatáról beszélünk, tulajdonképpen arról az időtartamról gondolkodunk, amikor időt hagyunk szintén az élesztőgombáknak, hogy működhessenek, gázt képződjön, mellyel a tészta sokkal szellősebb, levegősebb, könnyebben emészthetőbb. A körülmények itt fontosak, ne legyen huzat, ne legyen hideg, lehetőség szerint a jó meleg legyen a konyhában. A tálat, melyben a tésztát kelesztjük vagy fejjük le ha van teteje, vagy fedjük be konyharuhával. Tehetjük az edényünket a kinyitott sütő ajtajára is, vagy a sütőbe is betehetjük 40 fokra. Kelesztés során a tésztát többször átdolgozzuk a kezünkkel, meggyúrjuk a tésztát, majd ismét félre tesszük "pihentetni".

Sok sikert!!

2012. január 28., szombat

Bécsi fánk


Kálmán Lili édesanyja kérésére készülődjünk a farsangi szezonra!


És aki leghamarabb elkészítette Zana Hunor édesanyja, köszönöm a fotót Krisztina!!!


Hozzávalók: 12 darab                        
20 g friss élesztő                       
4 ek. víz                           
40 g cukor                           
250 g fehérjeszegény kenyérpor           
1 db tojásnak megfelelő tojáspótló por (10 g)       
125 g vaj                           
1 kk. só                           
2 ek. rum                           
olaj a sütéshez
120 g sárgabarack lekvár                   
porcukor                       
gyúráshoz és formázáshoz: 1 ek. keményítő               


Elkészítése:
Az élesztőt a cukorral, vízzel elkeverjük és 20 percen át langyos helyen felfuttatjuk. A fehérjeszegény kenyérport egy öblös edénybe öntjük, s a sót a tál pereme mentén eloszlatjuk, hozzáadjuk az elkevert tojáspótló port és az olvasztott vajat, rumot. A felfuttatott élesztőt hozzáadjuk. Az egész masszát robotgép segítségével összekeverjük, legalább 10 percig. Kivesszük a tálból és gyúródeszkán ismét jól átdolgozzuk. 12 darab egyforma golyót formázunk belőle és lisztezett abroszra helyezzük és 30 percig meleg helyen kelesztjük. Mielőtt a 180 fokos olajba betennénk, a hüvelykujjunkkal egy mélyedést nyomunk a közepébe, ahova majd a lekvárt tölthetjük. Óvatosan helyezzük a fánkokat a forró olajba és mindkét oldalát süssük jól át és alaposan csepegtessük le. Szórjuk meg porcukorral és tálaljuk lekvárral.

Sütési idő: 5-8 perc

TIPP:
Rumot azért teszünk bele, mert sokkal kevesebb olajat szív akkor magába. Mivel hőhatásnak kitesszük, mivel sütjük, az alkoholtartalma elpárolog, így a gyerekeknek is nyugodtan adhatjuk!

Tápanyagtartalom:
 
mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
100 g
42,6
1,3
64
21,4
453
1 darab
7,1
0,21
10,7
3,6
75,5



Élesztő felfuttatása:
Ahhoz, hogy a kelt sütemények, pogácsák, kenyerek elkészülhessenek élesztőre van szükségünk, mely lehet szárított vagy friss élesztő is. Az élesztőnek magas a fehérjetartalma, így számított mennyiségben, kalkulálva használjuk. A friss élesztő a phe tartalma 550 mg /100 g, a szárítotté 1800 phe/100 g, ugyanarról az alapanyagról beszélünk, annyi a különbség, hogy a friss élesztő sokkal több vizet tartalmaz mint a szárított.
Átlagosan fél kilo kenyérporhoz a szárítottból 10-12 grammom, frissből 40 grammot használunk.
A kelesztés azért szükséges, mert az élesztőben található élesztőgombák a hozzáadott cukor hatására elkezdenek szaporodni, gázt termelni, mely a tésztát szellőssé, levegőssé teszi, nem lesz tömör, nehéz állagú.

Az élesztő felfuttatása csupán annyit jelet, egy bögrébe, vagy müzlis tálba először az elmorzsolt friss élesztőt, vagy a szárítottat tesszük, majd rászórunk egy kevés cukrot (ez lehet kristálycukor, porcukor, de akár méz is), és langyos folyadékot öntünk rá, kb. 1 dl-t. Ez normál esetben tej, így a diétában lp drinket, vagy Loprofin tejet is használhatunk, de a langyos víz is ugyanolyan jó minőséget eredményez. Fontos, hogy ne forró legyen, mert attól szegény élesztőgombák kipusztulnak. Ha hideget öntünk hozzá nincs gond, csak sokkal lassabb a folyamat. Helyezzük meleg helyre, de nehogy feltegyük főni!! Csupán annyit jelent pl. a konyhában a bekapcsolt sütő/tűzhely közelébe tegyük, vagy a fűtőtestre. 15-20 perc múlva kétszeres magasságúra emelkedik, és ekkor már használhatjuk is!

2012. január 22., vasárnap

Milyen joghurtot használjunk?

Lescot Kilián és Lanna édesanyja a következő kérdés vetette fel :„Judit Oláh: Kedves Erika! tudnál nekem segíteni? estleg van recept diétás joghurt készitèshez,,,? joghurtgéphez? előre is köszönöm; Judit”

Lanna 1 éves, Kilián 4,5

A normál bolti joghurt fehérjetartalma sajnos elég magas, 100 grammban a fehérje: 3,6-4,5 gramm között mozog, azaz a phe tartalma 180-225 mg, vagyis a legtöbb PKU-s nem tudja alkalmazni, és ne felejtsük el a legtöbb doboz nem 100 grammos, hanem jóval több.

Ellenben van néhány olyan termék, melynek a fehérjetartalma tudatosan csökkentett, például:

Parmalat Kyr joghurtos ital
Danone Nap mint nap joghurt eper, vaníliás és csokoládés ízesítésű. Ellenben ezekből sem tudunk korlátlanul fogyasztani, belekalkulálva a diétába, hetente 1-2 alkalommal tudjuk használni. Ugyanakkor finomak, és nagyon jó megoldás iskolába elvinni, vagy csak úgy a hűtőből „kikapni”.

Speciális diétás joghurt készítése, próbálkozások

1998-ban a Kertészeti Egyetem egyik élelmiszermérnök hallgatója Simon Erika –nem összetévesztendő PiciErával :-), aki mellesleg dietetikus végzettségű, valamint nagyon kedves barátnőm, volt gimnáziumi osztálytársam, diplomamunkája témájául a PKU-sok számára kezdett kifejleszteni speciális joghurtkészítményeket. Érdeklődése onnan datálható, hogy a sütőstúdiókat 1994-1998 között együtt tartottuk.
Az akkor patikai forgalomban lévő SNO-PRO tejből készített többfajta verziót, ízesített és ízesítetlen fajtákat. Több alkalommal kóstoltatta is PKU-s között. Az ízesítetlen verzióknak nem volt átütő sikere, ugyanakkor az ananász hozzáadásával készült nagyon ízlett a PKU-soknak. Ígéret született egy német cég részéről, hogy jó volna ha készülhetne ipari méretekben is ilyen termék, ellenben a hűtés, és szállítási nehézségek miatt, valamint a kis felvevőpiac miatt meghiúsult.
Pár évvel később Varga Zsuzsa docens a dietetikai tanszék oktatója kezdett kísérletekbe diétás joghurt, valamint kefír előállításával kapcsolatban, elsősorban galaktozémiások számára. Több szakdolgozat készült segítségével, melyek közül az egyik Zámbori Zita dolgozata, mely az élelmiszermérnök Simon Erika dolgozatát fejlesztette tovább. Zita dolgozatát is konzulensként segíthettem, az ő joghurt, és salátaöntet kísérleteit sütőstúdión többen kóstolták, és véleményezték is. Nála is az ananásszal ízesített verzió volt a nyerő, bár itt is fellépett az alapvető gond, a joghurt állaga sokkal folyékonyabb volt, a boltban kaphatókhoz képest, és így a várt illúzió, a teljesen ugyanolyan minőségű boltihoz képest, elmaradt.

Joghurtkészítő gép
A joghurtkészítő képek alapelve az, hogy otthoni körülmények között, költséghatékonyan tudjuk adalékanyag, színezékmentes módon előállítani különféle ízesítésű joghurtokat.
Normál módon (nem diétásan) úgy készül, hogy tejet felforralunk, lehűtjük, és literenként legalább 200 ml natúr joghurtot adunk hozzá, vagy speciális szárított joghurtkultúrát. Már ekkor is ízesíthetjük, de elkészülte után is. Általában 10-12 órán át „készíti” a joghurtkészítő gép a joghurtot, és miután lehűlt, használhatjuk. Az eltarthatósága 2-3 nap maximum. A joghurtkészítő gépekben 4-8 kis üvegecske található, és 4000-10000 Ft körül kapható (2012. január).

Nekem Petra típusú joghurtkészítő gépem van, 6 darab 160 ml-es kis üvegcsével, itt az inkubációs idő, vagyis elkészítési idő 12 óra.

Diétás módon a következőkkel próbálkoztam eddig:
1.    1 liter felhígított lp drink tej, 100 ml natúr joghurt. A 100 g lp drink tejport elkevertem 900 ml vízzel, majd felforraltam. Miután kézmelegre lehűlt, hozzákevertem 100 ml joghurtot, sajnos többet szerintem nem érdemes a magas fehérjetartalma miatt. Robotgéppel vagy botmixerrel érdemes alaposan összekeverni, majd az elmosott üvegekbe töltöm. 12 óra után azt tapsztaljuk, hogy az üvegben a savó és a joghurt elég élesen elválik, de ettől ne ijedjünk meg, jó alaposan rázzuk össze. Ekkor tulajdonképpen ivójoghurtot kapunk, melyet gyümölcsökkel ízesítve is fogyaszthatunk.
Natur PKU-s joghurt, ivó joghurtra emlékeztető, folyékony

2.    1 liter felhígított lp drink tej, 100 ml natúr joghurt + 2 evőkanál (20 g) tojáspótló por. Mindent ugyanúgy készítek mint az előbb leírt módon, csupán a joghurttal együtt hozzáteszem a tojáspótló port, és alaposan összemixelem. A tojáspótló portól, ha Loprofint vagy Bezglutént használok kissé sárga színe lesz, de ez szerintem egyáltalán nem zavaró. Amikor elkészült szintén alaposan össze kell rázni, mert a fázisok elkülönülten jelennek meg. Az állaga kellemesen sűrű, natúr ízű a bolti állagához nagyon hasonló lesz. Akár édes módon is elkészíthetjük, ha gyümölcsöt, mézet, fehérjeszegény műzlit teszünk bele, de a török joghurthoz az ajranhoz hasonlatos, ha kicsit megsózzuk. Ez a verzió friss kenyérrel fogyasztva, fantasztikus!
PKU-s joghurt tojáspótló porral, látszanak a tojáspótló darabkái, sűrű állagú

3.    1 liter felhígított lp drink tej, 100 ml natúr joghurt + fél zacskó vaníliás pudingpor. Amikor a tejport elkeverjük a vízzel, akkor tegyük hozzá a pudingport. A végeredmény egy nagyon kellemesen édes, a bolti állagához teljesen hasonló készítmény lesz.
PKU-s joghurt, vanília pudinggal készült, sűrű állagú

4.    1 liter felhígított lp drink tej, 100 ml natúr joghurt + 20 g lékötő. A lékötő egy nagyon hasznos dolog, bár szerintem sokan nem ismerik. Az iparban elsősorban lekvárok, jamok, gyümölcsös termékek készítésénél alkalmazzák, mint a neve is mutatja a nedvesség megkötésére. Természetes anyag, kukoricakeményítőből készül. A joghurtkészítésnél is a sűrítésben van szerepe. A felforral tejhez a joghurttal együtt adjuk. Az elkészült joghurt ebben az esetben nem válik fázisaira, hanem rögtön használható. Alapvetően semmilyen plusz íze nincs, ha szeretnénk ízesíteni, bátran tegyük meg. Lékötőt az Optimum Kft, Mester termékcsaládjában találhatunk, 200 g-os kiszerelésben kb. 310-340 Ft. Néhány speciális diétás üzletben be tudjuk szerezni, pl. Dietabc, Alter.

5.    Ha nincs otthon lékötőnk, akkor bármilyen keményítővel is elkészíthetjük, de itt figyeljünk arra, hogy nagyon alaposan keverjük a joghurttal a tejhez, mert különben könnyen csomósodik.
PKU-s joghurt lékötővel készült, látszik teljesen egynemű már az üvegben is

PKU-s joghurt lékötős, sűrű állagú, nem folyós

6.    1 liter felhígított lp drink tej, 100 ml natúr joghurt + 15 g pektin vagy karragén. Ugyanaz a módja elkészítésének, mint a lékötővel, és az eredmény is hasonlóan jó. Arra figyeljünk a diétába nem illeszthető be egyszerűen a zselatin a magas fehérjetartalma miatt, hanem a pektint, vagy karragént használjuk, mely ugyanolyan zselésítő anyag. Élelmiszerüzletekben kapható torta „zseléként” csak olvassuk el az összetételt.

7.    Lehetséges megoldás a Nutriton tápszer is 135 g-os kiszerelésű 1900 Ft körüli áron kapható, melynek fehérjetartalma 2,4 g /100 gramm. 100 ml-enként általában 1-2 adagolókanálnyi szükséges, melynek fehérjetartalma 0,1-0,2 gramm.

Ha sorrendet kellene felállítani, szerintem a lékötős és tojáspótlós verziók hasonlítanak legjobban a bolti megszokott állaghoz, majd a keményítős, pektines verziók.

A natúr, sűrítő anyagot nem tartalmazók az ivójoghurt kategóriában nagyon ízletesek.

Az ily módon elkészített joghurtok phe tartalma attól függően mit teszünk még hozzá, de átlagban 20-30 mg/100 ml.

Mindenképpen szeretném kipróbálni az lp fruity-kal is, mert szerintem azok is nagyon jól sűríthetik.

Sok sikert kívánok a próbálkozáshoz!!!

2012. január 21., szombat

Gombapörkölt, Zöldségpörköltek

A magyar konyha egy jellegzetessége a pörkölt. Nemcsak húsból lehet készíteni –természetesen PKU-ban ezt az alapanyagot nem használjuk- hanem szinte bármilyen zöldségből, így készülhet karfiolból, zöldbabból, cukkíniből, főzőtökből,  sárgarépából, padlizsánból, karalábéból, és burgonyából is.

Hozzávalók:                               
1 kg gomba            
1 dl olaj                                                                          
3 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma                                      
1 ek. fűszerpaprika
2 kk. só
1 mk. bors
vegeta, fűszerek ízlés szerint


Elkészítés:
A gombát alapon megtisztítjuk, tönkjét kivágjuk, héját lehúzzuk. Vízben legalább fél órát állni hagyjuk, majd többször leöblítjük, hogy a lemezek közül is eltávozzanak a piszokszemcsék. Felszeleteljük.
Serpenyőben megforrósítjuk az olajat, a megtisztított és felkockázott vöröshagymát, és péppé zúzott fokhagymát üvegesre pirítjuk. Ekkor félrehúzzuk és megszórjuk fűszerpaprikával, sózzuk, fűszerezzük. Majd rádobjuk a felszeletelt gombát, és lefedjük. Mivel levet ereszt, így nem szükséges plusz vizet ráönteni. Ha megpuhult ismételten fűszerezzük. Toleranciától függően ízesíthetjük egy evőkanál tejföllel.

Zöldbabpörkölt
A zöldbabot sós vízben megfőzzük, majd lecsurgatjuk. Az olajat mély serpenyőben felhevítjük, beletesszük a meleg vízbe mártott, meghámozott, fakanállal összetört paradicsomot, hozzáadjuk a megtisztított, szétnyomott fokhagymát és a zöldbabot. Megsózzuk-borsozzuk, és forró olajban öt percig rázogatva, kis lángon megpirítjuk.

TIPP
A család többi tagjának készült húsos pörköltek "szaftját" ha leszűrjük a benne lévő húsdarabok miatt, nyugodtan használhatjuk, rátehetjük a fehérjeszegény tészta tetejére, vagy burgonyára csurgathatjuk. Egyre érdemes figyelni, a csirke pörköltöt normál módon liszttel sűrítjük be, így mindenképpen keményítővel készítsük, hogy a levét felhasználhassuk.

 Tápanyagtartalom:

Attól függ milyen alapanyagból, készítjük, de átlagosan az alábbi jellemző.
  mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
100 gramm
68
1,8
62
9
1100 (262)

2012. január 14., szombat

Négy évszak pizza

Saját magam által kikísérletezett recept, amennyiben más receptje, ötlete volna, minden esetben jelzem!
8 adag
Hozzávalók:                                   
tészta
400 g fehérjeszegény Loprofin vagy damin kenyérpor                
1 zacskó szárított élesztő       
1 kk. cukor                   
fél kk. só                               
2 ek. karamellizált cukor                       
300 ml langyos víz                           
5 ek. olívaolaj                           

feltét
1 ek. olívaolaj                           
2 doboz paradicsompüré                       
200 g paprika   
200 g paradicsom
200 g hagyma
200 g gomba                           
20 g felszeletelt zöld olívabogyó                   
bazsalikom, oregánó, só, bors

Elkészítése:
A fehérjeszegény kenyérport egy öblös edénybe öntjük, és az élesztőt és cukrot rászórjuk. A tál pereme mentén hozzáadjuk a sót és a karamellizált cukrot is. Víz hozzáadása mellett a tésztát kézi keverőgép segítségével bedagasztjuk. Miután a tésztát a tálból kiszedtük, a gyúródeszkán ismét átdolgozzuk. Kb. egy órán át meleg helyen, kelesztjük.
A tésztát ismét átgyúrjuk miközben az olívaolajat is, beledolgozzuk. Ha már a tészta az olajat teljesen felvette, elosztjuk 1:4 arányban. A tésztát sütőpapírral bélelt vagy kizsírozott sütőformába simítjuk. A megmaradt kisebb adag tésztából fonatot sodrunk, mellyel 1-1 átlót készítünk a pizza közepében, mellyel el tudjuk választani a négy „évszakunknak” megfelelő részt. Megkenjük olajjal, a paradicsompürét az átellenes oldalakon, szétsimítjuk a tetején, majd egy részbe tesszük a felszeletelt paprikát, másikba a paradicsomot, a harmadikba a gombát, és a negyedikbe a hagymát, és az olívabogyót. Fűszerezzük, és előmelegített sütőben megsütjük.

A sütő hőfoka: 220  ºC
Sütési idő: 30 perc

Igaz ez "egy évszakra" sikeredett, de jó volt!!!

Tápanyagtartalom:
  mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
100 gramm
68
1,6
95
12
2100 (500)

2012. január 12., csütörtök

Kenyérsütőgépben készült gyors sárgarépás kenyér

Saját magam által kikísérletezett recept, amennyiben más receptje, ötlete volna, minden esetben jelzem!

kb. 900 gramm

Hozzávalók:                           
500 g fehérjeszegény Loprofin vagy damin kenyérpor           
1 zacskó szárított élesztő
1 kk. cukor   
50 g reszelt sárgarépa
2 gerezd fokhagyma
3 ek. olaj       
350 g lp drink tejpor, vagy Loprofin tej
200 ml víz
4 kk. só   
2 kk. ízvarázs fűszerkeverék                       
               
gyúráshoz és formázáshoz: 1 ek. keményítő


Elkészítése:
A fehérjeszegény kenyérport öblös edénybe öntjük, hozzáadjuk az élesztőt és a cukrot. Elkeverjük a Loprofin tejben a sót, ízvarázs fűszerkeveréket és az olajat. Majd fokozatosan a kenyérporhoz keverjük robotgéppel. Végül hozzákeverjük a reszelt sárgarépát, és a péppé zúzott fokhagymát.
Közben olajjal kikenjük a kenyérsütő gép formáját, és beleöntjük a masszát. A legrövidebb programmal (általában 2,2 órás) sütjük készre. Kb. 10 perccel a sütés befejezése előtt olajjal, megkenjük a tetejét.


Tipp
Sütés után, ha kihűlt a kenyér szeleteljük fel, és 2-3 szeletenként csomagoljuk folpackba. Fagyasztóban hónapokig eláll.




Tápanyagtartalom:
  mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
100 gramm
12
0,4
58
8,3
1357 (323)

2012. január 11., szerda

Sörkorcsolya PKU-s módra

Saját magam által kikísérletezett recept, amennyiben más receptje, ötlete volna, minden esetben jelzem!
kb. 25 db

Hozzávalók:                               
400 g fehérjeszegény Loprofin vagy damin kenyérpor   
1 zacskó szárított élesztő           
1 kk. cukor a kelesztéshez                       
2 kk. só                               
100 ml Loprofin tej, vagy lp drink                   
50 ml tejszín (30 % zsírtartalmú)   
4 ek. margarin               
100 g burgonya                           
2 ek. karamellizált cukor                       
2 kk. vegeta vagy ízvarázs   
3 ek. Piros arany (felnőttek próbálkozhatnak Erős Pistával is :-)   
1 mk. bors                               
150 g gomba       
150 g újhagyma (szárával együtt)
100 g savanyú káposzta                       

megkenéshez: olaj
megszórhatjuk növényi sajt :  Viofast növényi sajt


Elkészítése:
A fehérjeszegény kenyérport egy öblös edénybe öntjük és hozzáadjuk a cukrot, élesztőt, a tál pereme mentén a sót, a tejszínt, a karamellizált cukrot, a megfőzött és összetört burgonyát, a margarint, Piros aranyat és a fűszereket. Az egész masszát keverőgép segítségével összekeverjük. A dagasztás alatt a fehérjeszegény tejet és a tejszínt fokozatosan hozzáadagoljuk.
Kivesszük a tálból és gyúródeszkán ismét, jól átgyúrjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott gombát, savanyú káposztát, újhagymát. 30 percen át befedve meleg helyen kelesztjük. Ezután a tésztát ismét jól átdolgozzuk és kb. 25 pogácsát formázunk belőle. A pogácsák közepébe egy szelet gombát nyomunk és megkenjük olajjal, megszórhatjuk még növényi sajttal is. Sütőpapírral bélelt vagy kizsírozott tepsibe helyezzük, s további 20 percig kelni hagyjuk.

A sütő hőfoka: 220 ºC
Sütési idő:15 perc



Tápanyagtartalom:
  mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
100 gramm
18
0,4
29
5,8
730 (173)

2012. január 10., kedd

Kenjük, pontosabban mivel kenjük?

Amikor sós pogácsát, péksüteményeket készítünk PKU-s módra, központi kérdés, mivel kenjük meg a tetejét, hogy szép piroskás legyen. Jó megoldás olajjal megkenni, szép fényes lesz, ellenben nem piros.
Másik megoldás az olajat elkeverjük fűszerpaprikával, vagy piros arannyal és ezzel kenjük meg, ettől sokkal jobb eredményt kapunk.
Másik megoldás, amikor főleg a kelt péksüteményeket tejjel, azaz Loprofin tejjel, vagy lp drinkkel kenjük meg, ettől puhább is lesz, és szépen megsül.


Többeknek fel sem tűnik, amikor először sütnek, hogy a PKU-s finomság tetejét is normál tojássárgájával, vagy tojással kenik meg. De megint csak számoljunk együtt!
1 normál tojássárgájában 142 mg a phe. Ezzel az egy sárgájával normál méretű, otthon sült pogácsából 12-t tudunk megkenni, vagyis 1 pogácsa fenilalanin tartalma a rákent tojássárgája miatt + 12 mg-mal nő.
Ha egész tojással gondolkodunk, ott a phe tartalom 385 mg, és ez 25 pogácsára elegendő, azaz itt  +16 mg-ot hozzá kell adnunk a pogácsa phe tartalmához.

Hogy ez megéri-e, ennyire fontos lenne, hogy teljesen úgy nézzen ki, mint a megszokott, normál?? Erre azt hiszem, nem én adom meg a választ :-)! Ugyanakkor azt érdemes belekalkulálni, ha valakinek a csemetéje, vagy PKU-s felnőtt gyermeke/párja jó étvágyú, akkor ott sokkal jobban meg kell gondolni „mire használjuk fel” a napi fenilalanint. Ott nem mindegy, hogy „elpazarolunk”, pl. 50 mg-nyit csak a tojásos megkenés miatt. Ha kisétkű, mondjuk óvodás a kicsi, és számára fontos, az oviba bevitt pogácsa, hogy néz ki, vagy épp szülinapi bulit szervezünk neki otthon, és ismerjük annyira, számára kellemetlen, ha felismerik az ő étele más, mint a többié, ott lehet ilyen alkalmakkor alkalmazni ezt a technikát.

Bár én úgy vélem sokkal jobb elfogadtatni, hogy ő valóban mást eszik mint a többi ember, ugyanakkor a diétás étel pontosan olyan tápláló, finom, és gusztusos, és ne ez legyen a központi kérdés!

Csupán olajjal megkent croissant:

Sülés után ilyen szépre sült meg:


Szintén csupán olajjal megkent fokhagymás kalács:

Mivel szórjuk meg a tetejét?
Megszórhatjuk köménymaggal, nagy szemű sóval, most már a növényi sajttal is. Nagyon jól mutat és finom ha reszelt burgonyát szórunk a tetejére.


Szezámmag, lenmaggal, tökmaggal, mákkal stb. semmiképpen nem próbálkoznék, a magas phe tartalma miatt!
Jó sütögetést kívánok!

2012. január 9., hétfő

Gyúrt kenyér / „folyékony” kenyér

Egy alaprecept, melyből készíthetünk kézzel gyúrt kenyeret is, és formában sültet is, csak a folyadék mennyiségére figyeljünk!!

Aki szeretné először megtekinteni a recept videóját, kattintson ide:
Kézzel gyúrt kenyér

kb. 900 gramm lesz ha kézzel gyúrt, és 1200 g ha formában sült.

Hozzávalók:                           
500 g fehérjeszegény Loprofin vagy damin kenyérpor           
1 zacskó szárított élesztő
1 kk. cukor   
100 g főtt burgonya                       
3 ek. vöröshagymakrém
1 ek. fokhagymakrém
4 ek. Bertolli olívás margarin           
200 ml víz                           
100 ml Loprofin tej vagy lp drink tejpor/ 200 ml ha a „folyékony” variációt készítjük
2 kk. só   
1 kk. fűszeres só                       
               
gyúráshoz és formázáshoz: 1 ek. keményítő


Elkészítése:
A fehérjeszegény kenyérport öblös edénybe öntjük, hozzáadjuk a megfőzött és összetört burgonyát, a hagymakrémeket, a sót, valamint a többi fűszert is egyenletesen ráhintjük. Hozzáadjuk az olívás margarint és a felfuttatott élesztőt, fokozatosan öntjük a folyadékot is.
Az egész masszát robotgép segítségével összekeverjük. Gyúródeszkán átdolgozzuk, és a kívánt formára alakítjuk (pl. francia kenyér, cipó, toast, stb.). Fél órán át meleg helyen kelesztjük. Előmelegített sütőben megsütjük, 10 perccel a sütés befejezése előtt olajjal megkenjük.

„Folyékony” kenyér esetében kézzel nem dolgozzuk át, csupán robotgéppel, és a recept szerinti több folyadékot adjuk hozzá. Kikent kenyérsütőformába öntjük, és előmelegített sütőben sütjük.

TIPP
Sütés után, ha kihűlt a kenyér szeleteljük fel, és 2-3 szeletenként csomagoljuk folpackba. Fagyasztóban hónapokig eláll.

Ez a fotó az erdőtelki kis-PKU-s táborban készült, ahol nagyüzemben állítottuk elő a kenyeret (is).


A sütő hőfoka: 220 ºC
Sütési idő: 35-40 perc

Tápanyagtartalom:
  mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
100 gramm
31
0,9
52
1,3
897 (213)

Receptvideó:
Formában sült folyékony kenyér elkészítése

2012. január 8., vasárnap

Rágcsálnivaló kisPKU-soknak, fogzás esetén (is) (138)

Rozgonyi Orsi, és Szilver kérdése az volt, mit érdemes adni a Törpe-szupereknek a normál kiflicsücsök rágása helyett, amikor elkezdenek fogzani?

Kézen fekvő volna a normál kifli, zsömle, ha épp nem kellene figyelnünk a fehérjebevitelre, hisz egy normál vizes zsemlében a phe 440 mg, akármennyire is kicsit nyammog el belőle, számottevő a napi bevitelben, valamint a nagyobb nehézség, ha megszokná a normál kenyér, péksütemény ízét, utána már nehezen fogadná el a diétását, így jobb ezzel nem próbálkozni.

Akkor mik közül választhatunk a recepteket áttekintve?  A legtöbb kenyér, péksütemény héját ha lefejtjük, és odaadjuk szuper rágnivaló válik belőle!Értelem szerűen a hozzáadott fűszerek mennyiségét, vagy a fokhagyma mennyiségét csökkenthetjük, de ki is hagyhatjuk!

Remoskában sült kenyér

Fokhagymás kenyér
Sárgarépás-sáfrányos kenyér
Croissant (kihagyva az olíva bogyót, sajtot)
Zsemle


A pogácsák, tallérok közül közül is használhatunk párat:
Tallér
Hagymás pogácsa
Medvehagymás pogácsa


Az édes sütemények közül is, maximum a Loprofin tej vagy lp drink helyett még az Anamix „baba” tejet használjuk a sütemény elkészítésénél, illetve ha esetleg tejfölt, vagy tejszínt ajánlottam az eredeti receptnél, azt is kiválthatjuk az anyatejpótló tejjel (Anamaix infant, vagy PKU 1 mix).

Gofri (melyet kicsit jobban megsütünk)
Mézeskalács (méz helyett cukorral, vagy fruktózzal)
Linzer (lekvár nélkül, csak magában)
Háztartási keksz
Kekszek


Valamint nagyon sok receptemben megtalálhatjátok a fehérjeszegény otthon készült süteménypor receptjét, mely tulajdonképpen a bolti háztartási kekszre hasonlít a legjobban, melyet akár össze is tudunk törni sütés után, és a nagyobbaknak a kókuszgolyó alapja lehet, vagy a majomkenyéré, vagy bonbonoké, de a kicsiknek babapiskótát is készíthetünk belőle.



Elkészítése a következő, amit a karácsonyi bonbon receptjénél is megtalálhattok Bonbon:

Hozzávalók:                    
a süteményalaphoz, vagy jelen esetben a babapiskótához:
150 g Loprofin vagy damin fehérjeszegény kenyérpor   
1 zacskó sütőpor
60 g cukor
1 zacskó vaníliás cukor
50 g margarin
2-3 ek. Loprofin tej, lp drink, vagy rizstej, Piciknek Anamix infant, vagy PKU 1 mix anyatejpótló tápszer
csipet só

Elkészítése:
A süteménypor elkészítése. A fehérjeszegény kenyérport elvegyítjük a sütőporral, cukorral, vaníliás cukorral, a sóval. Hozzáadjuk a margarint, a Loprofin tejet, és lágy formázható tésztává gyúrjuk. Babapiskóta formával kiszaggatva megsütjük.
Babapiskóta formát piacokon, vasedény üzletekben pár száz forintért vásárolhatunk, vagy például az alábbi internetes áruházban: Konyhatizezercikk 351 Ft-ért.

Ha esetleg nem fogy el és kezd megszáradni, érdemes összetörni, vagy ledarálni, és zacskóba téve a fagyasztóban várhat arra a pillanatra, amikor már kókuszos golyóként használjuk fel.

Sok sikert az elkészítéséhez!